Kocsi, egyetem, párkapcsolat, ház, miegyéb…

Hol is kezdjem… Az utóbbi egy évben folyamatosan volt valami, hogy ne unatkozzam. Kezdem az elején. Lett jogsim. Király. Aztán vettünk nekem egy autót. Az is szupi. Elmentem egyetemre, és abba is hagytam. (mert egy zseni vagyok) Plusz 4 hónapig még barátnőm is volt. Közben nagyanyám elköltözött, a háza meg az enyém lett, és epikus módon pont kitett a főbérlőm, szóval leköltöztem. Nagyon kis cuki hely amúgy, csak rendbe kellett/kell tenni.

Szóval. Most itt ülök, és igyekszem összeszedni a gondolataimat, mert annyi mondandóm is van, de közben meg nem tudom, hogy mire térjek ki. Kicsit káoszos bennem minden, nem tudom, hogy mivel is foglalkozzam igazán, mert mindennel egyszerre nem lehet. És mi az észveszejtően intelligens reakcióm ilyenkor? Nem csinálni inkább semmit, és visszamászni az ágyba. Mert persze ez megoldás. Gratulálok magamnak.

Igyekszem gondolni a jövőmre. Egyetemre nappali tagozatra már tuti nem megyek. Egyszerűen nem hiányzik az a lekötöttség és stressz éveken át, ami azzal jár. Viszont mivel büszke kocka vagyok, valamint egy Linux Ninja (höhö), elkezdtem egy rendszergazdai vizsgára készülni. Nem is akármilyenre, ha sikerül (és márpedig sikerülni fog), Red Hat Certified System Administrator leszek. Milyen jól hangzik. A vizsgát amúgy online lehet letenni, és úgy készülök rá, ahogy jólesik, szóval ez igazán hozzámillő feladat. Úgy is mondhatnám, hogy ennél jobb körülményeket már tényleg nem kívánhatnék.

Szóval egyrészt van ez, másrészt meg a házfelújítás. Mert mint említettem, elkezdtük rendbetenni a házamat (hú de fura még mindig ezt így leírni, pedig pár hónapja már itt lakom). Elég döcögősen mennek a dolgok, de legalább már nem egy szobába van bezsúfolva mindenem, mert a többi épp szét van verve. Ezt a házat amúgy még nagyapám építette, és van egy menő pincéje, amiben műhely volt. Na most ez az én műhelyem lesz, szóval lesz lehetőségem gyakorolni mindenféle elektronikai cuccot. Varázslatos Kínából már meg is rendeltem az első adag ketyerét. :3

Huh meg évek óta vágytam egy netbookra és vettem egyet! 😀 Még 2009 táján volt egy Lenovo Ideapad S10e-m, amit imádtam. Emlékszem, hogy még Photoshop CS3-mal szerkesztgettem rajta egy nagyon régi profilképemet. Jó kis gép volt na. De akkor az volt a szokásom, hogy ha valamit szerettem volna, igyekeztem eladni olyan dolgaimat, amiknek akkor nem éreztem akkora jelentőségét, hogy legyen pénzem, így hát a kis cukimtól is megváltam. Viszont valamiért mindig tetszett az MSI Wind U100. Kis fényes, aranyos, az embernek kedve támad megnyalni. 😀 Szóval időről időre szemezgettem a hirdetéseket és sosem láttam, vagy ha igen, akkor nagyon drágán. Amolyan kis kuriózum ez a típus. Na és múltkor teljesen véletlen ráakadtam egyre tök jó áron, szóval megvettem. Maga a gép korához mérten szuper állapotban van. Ami kicsit gáz, hogy elég nikotinszaga van, de majdcsak elmúlik. A lényeg, hogy most felraktam rá pár kedvenc játékomat, és rajta játszom, mikor kedvem van.

Telefont is váltottam párszor, most már egy ideje egy Huawei Mate 9-et nyúzok. Kb. 4 hónapig bírtam root nélkül, de a napokban ezt is megcsináltam, és már nem tépem a hajam az idióta reklámoktól és popupoktól.

Ja meg felfedeztem, hogy egy csapat megoldotta, hogy az olyan elvetemültek mint jómagam újra használhassák az MSN-t. :3 Erről majd tuti írok, mert nagyon király. 😀

Szóval ha úgy vesszük, egész jól halad az életem, ambiciózus vagyok, tele ötletekkel, csak az a gond, hogy van mikor a motivációm mínuszban van, és minden nehezemre esik. Amit amúgy tökre nem értek, de hát fura vagyok. Ohohohooo említettem régebben, hogy szeretek kávézni meg teázni járni. Namármost lett egy Nespresso gépem, és vettem hozzá starbucksos kapszulát meg szirupot és olyan finomakat tudok magamnak csinálni… 😀 Mert míg a korábbi rezidenciámtól kb. 7 percre volt gyalog a Lurdy ház, itt ha jó kávét szeretnék inni, a legjobban akkor járok, ha inkább megcsinálom magamnak. Ez nem azt jelenti amúgy, hogy nem járok be Pestre, mert kocsival az sem nagy dolog, csak leginkább akkor megyek, ha van valami konkrét tennivalóm.

No vissza is megyek élni az életem, majd jelentkezem.

Világpolgár off.

A kép forrása: LINK