Ismét remekeltem a konyhában. Ahogy írtam, tervbe volt véve bruschettakészítés, és ezt vasárnap hiperszuperül ki is viteleztem.
Meglepően nem egy nagy vasziszdasz az egész. Víz forral, paradicsom beledob, ~40 mp múlva kivesz, meghámoz, felkockáz, tálba belerak, bazsalikom aprít, paradicsommal összekever, sóz, borsoz, olivaoljat rálötyköl. Franciakenyér felszeletel, olívaolajon megpirít, röptében fokhagymáz, paradicsom cucc rádob, az egészre lehet frissen löttyinteni még egy kis olivaolajat, csak mert na, de nem kell túlzásba esni. Nagyon finom, úgy érzem, nemsokára lesz ismétlés.
Remek, még ki sem hűlt a múltkori bejegyzés, máris eszébe jutott az életnek baszogatni.
Anno rendeltem a Raspberry Pi-hoz egy überpici kijelzőt olcsóért eBayről, hogy meglegyen a boldogságom. Ez tegnap érkezett meg, és szomorúan konstatáltam, hogy szó sincs Plug and Playről, neve meg nincs a kijelzőnek, nem kaptam hozzá semmit, és név híján a neten sincs infó. Írtam ház a kedves kínai eladónak (imádom, hogy tényleg irdatlan jófejek, ennek így kell működnie), hogy ugyan küldjön már valamit, amivel működésre bírhatom a cuccot. Küldött is egy linket, egy kínai felhőszolgáltatásra feltöltött előre konfigurált Raspbianhez.
Ma reggel ezzel baszakodtam, hogy menjen csak a letöltés, míg elmegyek iskolába. A vége az lett, hogy a letöltést elindítani nem sikerült, de legalább a villamost lekéstem. Remek. Emiatt már a vonatomat se értem el, a következő meg sokkal később jött volna, úgyhogy vettem egy jegyet a másik vonalra, ahova jár a sulibusz, faszán ki is találtam, hogy majd azzal időben beérek. Megvettem a jegyet, felnyaltam magam a vonatra, és leszálltam ott, ahol le kellett szállnom. És nem volt busz. Fantasztikusan megnövekedett a nyomás a fejemben, kénytelen voltam begyalogolni, mint az állatok.
Néhány napja, az elronthatatlan paradicsomos tésztás cucc után valami normálisat is akartam készíteni, úgyhogy csináltam citromos bazsalikomos csirkemellet krumplipürével és pirított hagymával. Ám úgy elfelejtettem lefotózni a művemet, mint annak a rendje, úgyhogy erről a bejegyzésről ennyit.
angelday posztolta ki ezt az ételt, és ahogy megláttam, éreztem, hogy ezt ki kell próbálnom. Nesze neked, Adrián!
Sok minden megváltozott, mióta kiteleportáltam Japánba. Többek között felismertem, hogy az egészséges táplálkozás nem az ördögtől való, jobban szeretem a zöldségeket-gyümölcsöket, mint a husikat, és az életem értelme a paradicsom és a bazsalikom. A japán ételből is megárt a sok, mostanság kifejezetten törekszem, hogy nyugatias, mediterrán élelmet szerezzek magamnak, és mivel nem vagyok egy köcsög (khm), valamint főzni is szeretek, csak éppen nagy gyakorlatom nincs még, amin nem hülye ötlet változtatni, inkább megcsinálom magam a dolgokat. Ha meg van olyan, amit mindenki megeszik, akkor legalább a fogadócsalád is örül.
Szóval úgy egy hete, mikor láttam a blogbejegyzést az említett paradicsomos tésztáról, szinte rögtön el is készítettem.
Érdemes megnézni a receptet, tényleg nem kell egy különösebb zseninek lenni az elkészítéséhez, és jó eséllyel alapból kéznél vannak a hozzávalók.
Konkrétan, hogy hogy csináltam, nem írnám le, elég csak megnézni a recept eredetijét. Annyi változtatás történt, hogy spagetti helyett penne tésztát használtam, és raktam bele egy kis tv paprikát is, ami ugyan nem kapható Japánban, de anyuka kapott helyi magyaroktól ajándékba egy keveset, és fogalmunk se volt, hogy mihez kéne kezdeni vele, úgyhogy elhasználtam egy keveset.
A végeredmény nekem nagyon bejött, az fix, hogy bruschettát is fogok csinálni a közeljövőben.
Mióta kitaláltam, hogy milyen jó lesz magamnak, ha csinálok egy blogot gondolkozom azon, mi lenne az a téma, amivel kapcsolatban rendszeresen írhatnék akkor is, mikor más nemigen történik. Pláne, hogy felettébb elment a bejegyzéseim témája a személyes tartalmaktól… Szóval na, agyaltam, és villámként csapott belém a gondolat: Nyílvánvalóan halva született az ötlet, ha nem kezdettől fogva csakis önmagamat adom. És miben vagyok a legjobb? A kesergésben, önsajnálásban és a világ utálásában. Tökéletes, ez lesz az alap. Na most ez nem azt jelenti, hogy tabu a mosoly, meg az életem se olyan szar, mint hiszem, de alapvetően kellenek az ilyen bejegyzések is.
