Negyedjére csak sikerül

Most, hogy már csak egy hajszál választ el a világ legstresszmentesebb, legkevésbé sem mindent az utolsó pillanatra hagyva pánikban ajándékokért rohangálós ünnepétől, a karácsonytól, valamint tekintve, hogy szokásomhoz híven megint egész nap egy adag reggeli gabonapelyhet és két kocka párizsi kockát leszámítva nem ettem semmit, és már erőteljesen estébe kezdett nyúlni a nap, úgy döntöttem, hogy éhes vagyok.

Másik remek szokásom, hogy soha nem vagyok késésben, mert képes vagyok beosztani az időmet… Naja. Szóval már rég úton kellett volna lennem a páromhoz, aki úgy alakult, hogy nélkülem előre lement a szüleihez, és nekem célszerű lett volna harapnom valamit, így gondoltam, benézek a helyi KFC-be. Amit amúgy rettenetesen imádok én is, meg az egész család, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig sikerül elbaszniuk valamit. Lényeg a lényeg, egy ideje nem ettem gyorskaját, kicsit kiábrándultam belőlük, mert egyszerűen nem ízlenek, nem esnek túl jól. Ennek ellenére mégis benéztem ide, hátha.

Régebben nagyon sokszor ettem Grandert, viszont tekintve, hogy nem eszem vöröshusokat, így bacont sem, ezt mindig jeleztem, úgyhogy nem raktak bele. Amúgy jellemző, hogy a gyorséttermi pénztárosok inkább droidok, mint emberek, így hiába mondom meg magamtól, hogy mit, és hogy kérek, ő arra úgyis vissza fog kérdezni. Fölöttébb érdekes módon működnek. Ha ő kérdez, és úgy adom meg az infót, felfogja, de ha azelőtt mondom meg, hogy ő rákérdezne, akkor nem. Szóval egy ideje próbálkozom türelmesebbnek lenni, egyszerre egy infót közlök velük, megvárom, hogy udvariasan felajánljon mindenféle remek ajánlatot, nagyobb krumplit, desszertet, anyámkínját, hogy aztán én még udvariasabban elutasíthassam, és elmondhassam, hogy valójában mit is akarok.

A dolog a fejemben így nézett ki: Grander menü, no_bacon!, 2 adott szósz, helyben fogyasztás, bankkártyás fizetés. A valóságban sajnos ez sosem ilyen egyszerű. Ma konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy hogy reagáljam le, ami történt, tekintve, hogy egyszerre volt röhejes és elszomorító. Srác megkérdezte, hogy mit kérek, mondom Grander menüt, ittfogyasztásra. Erre megkérdezi, hogy bacont, és még valamit, amit nem értettem tisztán, kérek-e. Mondom, nem. Szupi. Felajánlotta a mindenféle kiegészítőt, mondtam, hogy haggyábékén, és fizettem. Aztán mondom rákérdezek, tuti nem lesz-e bacon a szendvicsben (gondolván, hogy extra baconre gondolt a kérdés során). Aszondja, de, lesz benne bacon és sajt, ahogy kértem. Mondom mivan? Én kifejezetten nem kértem bacont, mert nem eszem meg. Meg mondom sajt nincs benne alapból, hogy kérni kelljen? Nincs. Hát de mondom ott van a képen. Vakarta a fejét, hogy hát az illusztráció, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy jahátigen, tényleg van benne alapból. Kerített felettest, és visszaadott 300 Ft-ot. Nézem, hogy miért. Hát a sajt és bacon ára. Megnézem a nyugtát, és baszki volt képe felütni 150-150 Ft-ért sajtot és bacont, mikor mindkettő alapból jár. Eszem megáll. Elmondtam a srácnak, hogy sima Grandert szeretnék, csak bacon nélkül.

Töltöttem magamnak üdítőt, megkaptam a hamim, és leültem. Nézem, ebben nincs sajt… Visszavittem a srácnak, hogy banyek, most ebben sajt sincs. Intéz valamit, elveszik a szendvicset, adnak másikat, elnézést kérnek. Leülök, nézem, ebben sincs sajt. Mondom ez röhej, megint visszavittem, odahívott egy csajt, aki a felettese lehetett, odaadtam a szendvicset, mondtam, hogy mi a szitu, és elvitte. Pár pillanat múlva adja is a másikat, és elnézést kér. Azért csak rákérdeztem, hogy ez ugye akkor most bacon nélküli, de sajtos-e. Aszondja ebben van bacon és sajt. Ezen a ponton alig bírtam ki röhögés nélkül. Mondom a csajnak, nem eszem bacont. “Ja, hát ezt jó lett volna átadni…” – mondta, feltételezem, hogy ezt a pénztárosra értette. És ez után negyedjére sikerült egy olyan szendvicset is csinálniuk, amilyet én kértem, és amilyenért fizettem.

Eddigre kihűlt a krumplim.

A kép forrása: LINK