Császármorzsa
Gasztronómiai blog lesz ebből, ha így folytatom, komolyan mondom…
Fogadóanyuka csinált pár napja valami csirkepaprikásféleséget (gondolom az volt, nem ettem otthon eleget belőle, hogy rávágjam, hogy ez az, de a fogadóanyuka azt mondta, hogy tökre szereti, úgyhogy gondolom, hogy ez az volt) kuszkusszal. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, de ilyen receptet talált, és ugyan érdekes volt elsőre, teljesen passzoltak. Az én paraszti agyammal azt hittem, hogy kuszkusz = búzadara, és mivel maradt még, valamint anyuka kérdezte, hogy mi lenne jó vacsira, gondoltam, hogy csinálhatnánk grízes tésztát. Aztán összetört a szívem, mikor megtudtam, hogy eddig tévedésben éltem, és búzadarát még csak beszerezni se nagyon tudnánk Japánban.
No akkor császármorzsa, azt is régen ettem, és marhára szeretem. Nézem, hát ahhoz is gríz kell, ez nem létezik. Hát nem is, mert keverik az emberek a dolgokat, a császármorzsához ugyanis nem kell búzadara, az lisztből készül. Amihez gríz kell, az a grízmorzsa. Na mondom, probléma letudva és még este sincs, nekiálltam megcsinálni a dolgokat. Kacsintva jegyezném meg, hogy anyuka kérdezte, hogy mit ennék, mégis én főztem. 😀 Vagy sütöttem, mittudomén. Anyuka egyébként talált baracklekvárt is, ami nemigen jellemző Japánban, de ez színében inkább egy eperlekvárra hasonlított, egyébként finom volt, édesebb mint az otthoni, és fix, hogy másmilyen barackból készül, mert eltérő az íze. De azért na. Valahogy meg lehetett enni. 🙂
Nem egy irdatlan bonyolult dolog, egy próbát másnak is megér, főleg annak, aki eddig porból csinálta.
Azt vágjátok, hogy Ferenc Józsefnek állítólag ez volt a kedvenc étele, innen a név? Egyébként mazsolát nem raktam bele, mert azt nem annyira szeretjük.
Vége.
