Oktatás — kellesz-e nekem?

1 hozzászólás

Egyre jellemzőbb, hogy egy kávézóban eltespedve, az élet dolgain elmerengve rúgjon seggbe az ihlet, amiből a végén blogbejegyzés lesz — csakúgy, mint most.

Letudtam közel az összes vizsgámat, és immár vagy 2 hete járok újra iskolába.

Tele reménytől csillogó szemekkel mentem be, hogy majd milyen jó lesz nekem. Hát nem mondom, míg Japánban voltam, rendesen megszépültek az emlékeim. Közel sem az volt a motiváló erő, hogy tanulni járjak, azt otthon is tudok. Nade itt majd lesz olyan, hogy osztályközösség, csoportmunka, meg megannyi apró dolog, ami a száraz tananyagot hasznos élményekkel megtölti, színesíti, engem meg nagyon boldoggá tesz. Mert elvileg ez az iskola lényege, nem? Legalábbis azért mentem állami helyett alapítványi iskolába, mert itt modernebb a hozzáállás mindenhez, közvetlen a tanár-diák viszony, ez meg csak jövedelmező lehet.

Azt hinné az ember, hogy mert nincsenek túl pozitív élményei az iskolával kapcsolatban, akkor nem is szeret tanulni. Én is ezt hittem, és jó jegyeim sem igazán voltak. Csak tapasztalat hiányában nem tudtam, hogy mi a baj, és mit kéne máshogy csinálni. Van nekem egyfajta információéhségem. Na nem egy stréber kocka állat vagyok, csak szeretek a magam tempójában haladni, és ha valamit tudni szeretnék, azt azonnal szeretném tudni.

Az én legnagyobb bajom, hogy reggel 8-tól delután 3-ig iskolában vagyok, itt vannak lyukas óráim, tanórák, ahol nem tanulok újat, vagy csak nagyon lassan, és ott kell ülnöm egy kényelmetlen széken, miközben hasznosabban is beoszthatnám az időmet. Elmondom, hogy miért vagyok hulla: olyan dolgokat (is) szeretnék tanulni, amik érdekelnek. Ennek egy része úgy-ahogy megvan a napi 6-7 óra alatt. Aztán amire nincs lehetőségem, utána kell megoldanom külön tanárral. Tanulok németül, kínaiul, mindkettőt hetfőn és kedden, előbbit masfél órában, utóbbit két órában. Ezeken a napokon este 9-re érek haza, és esélytelen, hogy mást tanulni maradjon energiám, pedig fontos lenne, mert az aznapi tanórák meglehetősen változó minősége miatt hiányozhatnak információk. Folytatni fogom a japán, elvégre nem azért voltam kint, hogy aztán ne tanuljak meg nagyon jól, és az a bajom, hogy nem tudom, mikor lenne rá időm, mert ezek mellett pénteken matekozom is. Korábban heti háromszor simán eljártam matekozni, most nincs rá időm. Pedig szükségem lenne rá. Aztán meg számon kérnek házi feladatokat, amik már csak azért is feleslegesek, mert ha az óra jól van megtartva, és a drága gyermek érti az anyagot, szükségtelen ezzel foglalkoznia, ha meg nem, akkor feltételezhetjük, hogy van annyi esze, hogy leül magától tanulni.

Igazán tanácstalan vagyok, mert érzem, hogy a jelenlegi helyzet nincs így rendjén, nincs irányításom az időm nagy része felett, és érzem, hogy ha lenne, jobban ki tudnám használni magam. Remek érzés volt kipihenten kezdeni a napot, megreggelizni/ebédelni valahol, kényelmesen leülni, és órákig tanulni. Nincs kicsöngetés, nincsenek más idióta diákok, de van egy bögre káve/tea/forró csoki, zene, és azt tanulok, amit akarok.

A gond valószínűleg nem is az órákkal van, biztos vannak emberek, akiknek ez megfelel. A baj az, hogy meg van szabva, mit, és mikor tanuljak, én pedig jobban szeretem, ha megvan előttem a lista a féléves/éves tananyagról, én meg ugy haladok, ahogy nekem tetszik, és pipálgatom a dolgokat. Ha van egy téma, amihez találok egy filmet, megnézem. Ha valamire kevesebb idő kell, akkor az gyorsan megvan. És akkor megyek el enni, vasárolni, filmezni, aludni, amikor akarok. Ez a fajta szabadság hiányzik, pedig tudvalevő, hogy manapság minden szükséges információ elérhető az interneten, és vannak információk, amik szükségtelenek az embernek, mert nem fog belőle érettségizni, más témában tanul tovább. A fontos az, hogy el tudja érni ezeket az információkat, amikor szüksége van rájuk, és használni is tudja azokat. Én ilyen ember vagyok. Ha van egy matematikai probléma, rákeresek az interneten, elolvasom az infót, és megoldom a problémát. Ha pedig gyakran szükségem lesz az infóra, úgyis megjegyzem, nem kell erőltetni, magolni semmit. Belegondolva ez így tűnik normálisnak és természetesnek.

Nem tudom, hogy mit fogok csinálni, de meglehet, hogy az utolsó tanévet magántanulóként csinálom végig, és végre olyan dolgokkal fogok foglalkozni, amik igazán fontosak, és amire szükségem lesz, hogy jó életem legyen.

Röff.

A kép forrása