Nem értem, miért gondolják sokan, hogy az antiszociális ember boldogtalan, meg hogy ez az “életforma/életfelfogás” rossz és változtatni kell rajta.
Kérem szépen, én egy tökéleten boldog vérantiszociális ember vagyok. Khmm, talán ez így annyira mégsem igaz, de az vitathatatlanul célom, hogy a szám leginkább a fülemig érjen, és az napi 24 órában lehetőleg úgy is maradjon. Lehet, hogy ez a kijelentés egyenesen vérlázító, és egyesek elkezdik görcsösen csapkodni a billentyűzetüket, vagy épp a fejüket az asztalhoz, de én még azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy szeretek a barátaimmal lenni, velük időt tölteni, beszélgetni, sétálni, játszani.
Sikerült jó sokáig halogatnom, hogy bármit is írjak, viszont ezt nem ok nélkül tettem. Mindig is fölöttébb depressziós alkat voltam, ami nem egy túl jó dolog, főleg akkor nem, ha cserediákként kell helytállni egy olyan helyen, ahol jártam.
Vasárnap volt egy AFS-es összeröffenet, sütöttünk baumkuchent. Fölöttébb szórakoztató volt megsütni, és még finom is lett. Egy bot végét tekertük be alufóliával, bekentük tésztával, tűz fölé tartottuk, és mikor megbarnult, mehetett rá a következő réteg tészta. Atomgiganagyot csináltunk (merthogy egy háromfős csapatban voltam), időnként fahéjaztuk, cukroztuk is.
Arról fogalmam sincs, hogy a tészta hogyan készül, viszont a végeredmény olyan szexi lett, hogy… hát na, szóval értitek. A tovább után van néhány kép.
Gasztronómiai blog lesz ebből, ha így folytatom, komolyan mondom…
Fogadóanyuka csinált pár napja valami csirkepaprikásféleséget (gondolom az volt, nem ettem otthon eleget belőle, hogy rávágjam, hogy ez az, de a fogadóanyuka azt mondta, hogy tökre szereti, úgyhogy gondolom, hogy ez az volt) kuszkusszal. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, de ilyen receptet talált, és ugyan érdekes volt elsőre, teljesen passzoltak. Az én paraszti agyammal azt hittem, hogy kuszkusz = búzadara, és mivel maradt még, valamint anyuka kérdezte, hogy mi lenne jó vacsira, gondoltam, hogy csinálhatnánk grízes tésztát. Aztán összetört a szívem, mikor megtudtam, hogy eddig tévedésben éltem, és búzadarát még csak beszerezni se nagyon tudnánk Japánban.
No akkor császármorzsa, azt is régen ettem, és marhára szeretem. Nézem, hát ahhoz is gríz kell, ez nem létezik. Hát nem is, mert keverik az emberek a dolgokat, a császármorzsához ugyanis nem kell búzadara, az lisztből készül. Amihez gríz kell, az a grízmorzsa. Na mondom, probléma letudva és még este sincs, nekiálltam megcsinálni a dolgokat. Kacsintva jegyezném meg, hogy anyuka kérdezte, hogy mit ennék, mégis én főztem. 😀 Vagy sütöttem, mittudomén. Anyuka egyébként talált baracklekvárt is, ami nemigen jellemző Japánban, de ez színében inkább egy eperlekvárra hasonlított, egyébként finom volt, édesebb mint az otthoni, és fix, hogy másmilyen barackból készül, mert eltérő az íze. De azért na. Valahogy meg lehetett enni. 🙂
Nem egy irdatlan bonyolult dolog, egy próbát másnak is megér, főleg annak, aki eddig porból csinálta.
Azt vágjátok, hogy Ferenc Józsefnek állítólag ez volt a kedvenc étele, innen a név? Egyébként mazsolát nem raktam bele, mert azt nem annyira szeretjük.
Ismét remekeltem a konyhában. Ahogy írtam, tervbe volt véve bruschettakészítés, és ezt vasárnap hiperszuperül ki is viteleztem.
Meglepően nem egy nagy vasziszdasz az egész. Víz forral, paradicsom beledob, ~40 mp múlva kivesz, meghámoz, felkockáz, tálba belerak, bazsalikom aprít, paradicsommal összekever, sóz, borsoz, olivaoljat rálötyköl. Franciakenyér felszeletel, olívaolajon megpirít, röptében fokhagymáz, paradicsom cucc rádob, az egészre lehet frissen löttyinteni még egy kis olivaolajat, csak mert na, de nem kell túlzásba esni. Nagyon finom, úgy érzem, nemsokára lesz ismétlés.
Remek, még ki sem hűlt a múltkori bejegyzés, máris eszébe jutott az életnek baszogatni.
Anno rendeltem a Raspberry Pi-hoz egy überpici kijelzőt olcsóért eBayről, hogy meglegyen a boldogságom. Ez tegnap érkezett meg, és szomorúan konstatáltam, hogy szó sincs Plug and Playről, neve meg nincs a kijelzőnek, nem kaptam hozzá semmit, és név híján a neten sincs infó. Írtam ház a kedves kínai eladónak (imádom, hogy tényleg irdatlan jófejek, ennek így kell működnie), hogy ugyan küldjön már valamit, amivel működésre bírhatom a cuccot. Küldött is egy linket, egy kínai felhőszolgáltatásra feltöltött előre konfigurált Raspbianhez.
Ma reggel ezzel baszakodtam, hogy menjen csak a letöltés, míg elmegyek iskolába. A vége az lett, hogy a letöltést elindítani nem sikerült, de legalább a villamost lekéstem. Remek. Emiatt már a vonatomat se értem el, a következő meg sokkal később jött volna, úgyhogy vettem egy jegyet a másik vonalra, ahova jár a sulibusz, faszán ki is találtam, hogy majd azzal időben beérek. Megvettem a jegyet, felnyaltam magam a vonatra, és leszálltam ott, ahol le kellett szállnom. És nem volt busz. Fantasztikusan megnövekedett a nyomás a fejemben, kénytelen voltam begyalogolni, mint az állatok.
Néhány napja, az elronthatatlan paradicsomos tésztás cucc után valami normálisat is akartam készíteni, úgyhogy csináltam citromos bazsalikomos csirkemellet krumplipürével és pirított hagymával. Ám úgy elfelejtettem lefotózni a művemet, mint annak a rendje, úgyhogy erről a bejegyzésről ennyit.
angelday posztolta ki ezt az ételt, és ahogy megláttam, éreztem, hogy ezt ki kell próbálnom. Nesze neked, Adrián!
Sok minden megváltozott, mióta kiteleportáltam Japánba. Többek között felismertem, hogy az egészséges táplálkozás nem az ördögtől való, jobban szeretem a zöldségeket-gyümölcsöket, mint a husikat, és az életem értelme a paradicsom és a bazsalikom. A japán ételből is megárt a sok, mostanság kifejezetten törekszem, hogy nyugatias, mediterrán élelmet szerezzek magamnak, és mivel nem vagyok egy köcsög (khm), valamint főzni is szeretek, csak éppen nagy gyakorlatom nincs még, amin nem hülye ötlet változtatni, inkább megcsinálom magam a dolgokat. Ha meg van olyan, amit mindenki megeszik, akkor legalább a fogadócsalád is örül.
Szóval úgy egy hete, mikor láttam a blogbejegyzést az említett paradicsomos tésztáról, szinte rögtön el is készítettem.
Érdemes megnézni a receptet, tényleg nem kell egy különösebb zseninek lenni az elkészítéséhez, és jó eséllyel alapból kéznél vannak a hozzávalók.
Konkrétan, hogy hogy csináltam, nem írnám le, elég csak megnézni a recept eredetijét. Annyi változtatás történt, hogy spagetti helyett penne tésztát használtam, és raktam bele egy kis tv paprikát is, ami ugyan nem kapható Japánban, de anyuka kapott helyi magyaroktól ajándékba egy keveset, és fogalmunk se volt, hogy mihez kéne kezdeni vele, úgyhogy elhasználtam egy keveset.
A végeredmény nekem nagyon bejött, az fix, hogy bruschettát is fogok csinálni a közeljövőben.
Mióta kitaláltam, hogy milyen jó lesz magamnak, ha csinálok egy blogot gondolkozom azon, mi lenne az a téma, amivel kapcsolatban rendszeresen írhatnék akkor is, mikor más nemigen történik. Pláne, hogy felettébb elment a bejegyzéseim témája a személyes tartalmaktól… Szóval na, agyaltam, és villámként csapott belém a gondolat: Nyílvánvalóan halva született az ötlet, ha nem kezdettől fogva csakis önmagamat adom. És miben vagyok a legjobb? A kesergésben, önsajnálásban és a világ utálásában. Tökéletes, ez lesz az alap. Na most ez nem azt jelenti, hogy tabu a mosoly, meg az életem se olyan szar, mint hiszem, de alapvetően kellenek az ilyen bejegyzések is.
Egy ideje túrtam az internetet olyan csevegőplatform iránt, ami megfelel a céljaimnak. Eddig a Skype mindig jelen volt, de az a p2p alapú üzenetkezelése miatt az nemigen alkalmas mobil eszközön való használatra. Ott az lenne a normális, hogy annak írunk, aki online, mert csak akkor kapja meg. Vagy akkor se… Számtalanszor nem kaptam értesítést üzenetekről iPhone-on, és ez kritikus volt. Emailezni nem akartam, mint az állatok.
Anno használtunk WhatsAppot, akkoriban még a Lumia 920-amon, végeredményben azt szerettem, viszont probléma volt, hogy csak telefonokon működik, tableten, számítógépen nem.
Mikor kijöttem Japánba, váltottunk LINE-ra. Ez itt egy nagyon nagy népszerűségnek örvendő cucc, van egy kis közösségi portálos beütése is. Ennek van windowsos és maces kliense is, ám azok esztétikai megjelenése és használhatósága is elmarad az elvárttól. Ezen kívül nagyon hasonlít az MSN-re a sok idegesítő csilivili hangulatjel (itt matrica) szempontjából, ami pedig gusztustalanabb, hogy ezekért fizetni kell. Na nem mintha én fizetnék értük, de látni sem akarom őket. Nekem szép letisztult üzenetek kellenek, a hangulatom kifejezésére pedig eddig is megfelelt a kettőspont és egy tetszőleges zárójel. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan az orrom alá tolja az ilyen-olyan kiegészítő appjuk reklámját, hogy milyen jó lesz nekem az, ha letöltöm. Kapják be.
Ekkortájt szereztem be a Raspberry Pi-t, ezért merült fel az igény szabványos, nyílt platformra, így azon is használható lenne. Tehát olyat kerestem, ami a létező minden eszközzel használható, ami kapcsolódik az internetre.
Ekkor eszembe jutott, hogy kevés szabványosabb megoldás van az IRC-nél. Csináltam saját szobát, hogy ott tudjak kommunikálni a barátaimmal, kerestem appot iPhone-ra, iPad-re, viszont háttérben futtatásra már nem volt lehetőség, így ez is kiesett.
Akkor ICQ. Ez már majdnem jó volt, ám fennált a probléma, hogy azon üzenetek fogadása kétséges, melyet a fogadó fél offline tartózkodása idején küldünk.
A képre kattintva eljuttok a honlapjukra.
Épp készültem eret vágni, amikor az égből ereszkedett alá a megoldás: Telegram! Ez egy nagyon friss, ám annál ígéretesebb fejlesztés. Pavel Durov és bátyja, Nikolaj Durov álmodta meg a cuccot. Pavel a VKontakte alapítója, és nem a kapitalista hátsó indíttatásairól híresült el. A végeredmény egy nyílt API és kliensszoftver lett. Tökéletes, ez kellett nekem. Mivel bárki fejleszthetett bármire klienst, a kezdeti iOS és Android támogatás nagyon gyorsan kiegészült Windows Phone, Windows, OS X, Linux-szal is, és a legjobb, hogy ezt mind nem egy cég birtokolja és fejleszti, hanem a közösség. Így nincs szó fizetősségről, se reklámokról, cserében kapunk AES-256-os titkosítást (secret chat esetén, ilyenkor értelemszerűen kiesik a szinkronizáció eszközök között) önmegsemmisítő üzenetekkel együtt, az üzetek felhőbe való szinkronizálását, és szép felhasználói felületet.
Anno WhatsApp-klónként híresült el, ám mára minden tekintetben túltett rajta.
Böngészős, maces és windowsos kliens is elérhető többek között.
Egy ideje használjuk, az üzeneteimet mindenhol azonnal megkapom, gépen is nagyon kényelmes. Webböngészőből is működik, és minden bizonnyal a kis 700MHz-es Pi-omon is menni fog. Erről a későbbiekben beszámolok.
