a konyha mestere

Császármorzsa

Gasztronómiai blog lesz ebből, ha így folytatom, komolyan mondom…

Fogadóanyuka csinált pár napja valami csirkepaprikásféleséget (gondolom az volt, nem ettem otthon eleget belőle, hogy rávágjam, hogy ez az, de a fogadóanyuka azt mondta, hogy tökre szereti, úgyhogy gondolom, hogy ez az volt) kuszkusszal. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, de ilyen receptet talált, és ugyan érdekes volt elsőre, teljesen passzoltak. Az én paraszti agyammal azt hittem, hogy kuszkusz = búzadara, és mivel maradt még, valamint anyuka kérdezte, hogy mi lenne jó vacsira, gondoltam, hogy csinálhatnánk grízes tésztát. Aztán összetört a szívem, mikor megtudtam, hogy eddig tévedésben éltem, és búzadarát még csak beszerezni se nagyon tudnánk Japánban.

No akkor császármorzsa, azt is régen ettem, és marhára szeretem. Nézem, hát ahhoz is gríz kell, ez nem létezik. Hát nem is, mert keverik az emberek a dolgokat, a császármorzsához ugyanis nem kell búzadara, az lisztből készül. Amihez gríz kell, az a grízmorzsa. Na mondom, probléma letudva és még este sincs, nekiálltam megcsinálni a dolgokat. Kacsintva jegyezném meg, hogy anyuka kérdezte, hogy mit ennék, mégis én főztem. 😀 Vagy sütöttem, mittudomén. Anyuka egyébként talált baracklekvárt is, ami nemigen jellemző Japánban, de ez színében inkább egy eperlekvárra hasonlított, egyébként finom volt, édesebb mint az otthoni, és fix, hogy másmilyen barackból készül, mert eltérő az íze. De azért na. Valahogy meg lehetett enni. 🙂

Nem egy irdatlan bonyolult dolog, egy próbát másnak is megér, főleg annak, aki eddig porból csinálta.

Azt vágjátok, hogy Ferenc Józsefnek állítólag ez volt a kedvenc étele, innen a név? Egyébként mazsolát nem raktam bele, mert azt nem annyira szeretjük.

Vége.

Bruschetta

Ismét remekeltem a konyhában. Ahogy írtam, tervbe volt véve bruschettakészítés, és ezt vasárnap hiperszuperül ki is viteleztem.

Meglepően nem egy nagy vasziszdasz az egész. Víz forral, paradicsom beledob, ~40 mp múlva kivesz, meghámoz, felkockáz, tálba belerak, bazsalikom aprít, paradicsommal összekever, sóz, borsoz, olivaoljat rálötyköl. Franciakenyér felszeletel, olívaolajon megpirít, röptében fokhagymáz, paradicsom cucc rádob, az egészre lehet frissen löttyinteni még egy kis olivaolajat, csak mert na, de nem kell túlzásba esni. Nagyon finom, úgy érzem, nemsokára lesz ismétlés.

Nyamm.

Paradicsomos tészta

angelday posztolta ki ezt az ételt, és ahogy megláttam, éreztem, hogy ezt ki kell próbálnom. Nesze neked, Adrián!

Sok minden megváltozott, mióta kiteleportáltam Japánba. Többek között felismertem, hogy az egészséges táplálkozás nem az ördögtől való, jobban szeretem a zöldségeket-gyümölcsöket, mint a husikat, és az életem értelme a paradicsom és a bazsalikom. A japán ételből is megárt a sok, mostanság kifejezetten törekszem, hogy nyugatias, mediterrán élelmet szerezzek magamnak, és mivel nem vagyok egy köcsög (khm), valamint főzni is szeretek, csak éppen nagy gyakorlatom nincs még, amin nem hülye ötlet változtatni, inkább megcsinálom magam a dolgokat. Ha meg van olyan, amit mindenki megeszik, akkor legalább a fogadócsalád is örül.

Szóval úgy egy hete, mikor láttam a blogbejegyzést az említett paradicsomos tésztáról, szinte rögtön el is készítettem.
Érdemes megnézni a receptet, tényleg nem kell egy különösebb zseninek lenni az elkészítéséhez, és jó eséllyel alapból kéznél vannak a hozzávalók.

Konkrétan, hogy hogy csináltam, nem írnám le, elég csak megnézni a recept eredetijét. Annyi változtatás történt, hogy spagetti helyett penne tésztát használtam, és raktam bele egy kis tv paprikát is, ami ugyan nem kapható Japánban, de anyuka kapott helyi magyaroktól ajándékba egy keveset, és fogalmunk se volt, hogy mihez kéne kezdeni vele, úgyhogy elhasználtam egy keveset.

A végeredmény nekem nagyon bejött, az fix, hogy bruschettát is fogok csinálni a közeljövőben.