Baumkuchen

Vasárnap volt egy AFS-es összeröffenet, sütöttünk baumkuchent. Fölöttébb szórakoztató volt megsütni, és még finom is lett. Egy bot végét tekertük be alufóliával, bekentük tésztával, tűz fölé tartottuk, és mikor megbarnult, mehetett rá a következő réteg tészta. Atomgiganagyot csináltunk (merthogy egy háromfős csapatban voltam), időnként fahéjaztuk, cukroztuk is.

Arról fogalmam sincs, hogy a tészta hogyan készül, viszont a végeredmény olyan szexi lett, hogy… hát na, szóval értitek. A tovább után van néhány kép.

(tovább…)

Császármorzsa

Gasztronómiai blog lesz ebből, ha így folytatom, komolyan mondom…

Fogadóanyuka csinált pár napja valami csirkepaprikásféleséget (gondolom az volt, nem ettem otthon eleget belőle, hogy rávágjam, hogy ez az, de a fogadóanyuka azt mondta, hogy tökre szereti, úgyhogy gondolom, hogy ez az volt) kuszkusszal. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, de ilyen receptet talált, és ugyan érdekes volt elsőre, teljesen passzoltak. Az én paraszti agyammal azt hittem, hogy kuszkusz = búzadara, és mivel maradt még, valamint anyuka kérdezte, hogy mi lenne jó vacsira, gondoltam, hogy csinálhatnánk grízes tésztát. Aztán összetört a szívem, mikor megtudtam, hogy eddig tévedésben éltem, és búzadarát még csak beszerezni se nagyon tudnánk Japánban.

No akkor császármorzsa, azt is régen ettem, és marhára szeretem. Nézem, hát ahhoz is gríz kell, ez nem létezik. Hát nem is, mert keverik az emberek a dolgokat, a császármorzsához ugyanis nem kell búzadara, az lisztből készül. Amihez gríz kell, az a grízmorzsa. Na mondom, probléma letudva is még este sincs, nekiálltam megcsinálni a dolgokat. Kacsintva jegyezném meg, hogy anyuka kérdezte, hogy mit ennék, mégis én főztem. 😀 Vagy sütöttem, mittudomén. Anyuka egyébként talált baracklekvárt is, ami nemigen jellemző Japánban, de ez színében inkább egy eperlekvárra hasonlított, egyébként finom volt, édesebb mint az otthoni, és fix, hogy másmilyen barackból készül, mert eltérő az íze. De azért na. Valahogy meg lehetett enni. 🙂

Nem egy irdatlan bonyolult dolog, egy próbát másnak is megér, főleg annak, aki eddig porból csinálta.

Azt vágjátok, hogy Ferenc Józsefnek állítólag ez volt a kedvenc étele, innen a név? Egyébként mazsolát nem raktam bele, mert azt nem annyira szeretjük.

Vége.

Bruschetta

Ismét remekeltem a konyhában. Ahogy írtam, tervbe volt véve bruschettakészítés, és ezt vasárnap hiperszuperül ki is viteleztem.

Meglepően nem egy nagy vasziszdasz az egész. Víz forral, paradicsom beledob, ~40 mp múlva kivesz, meghámoz, felkockáz, tálba belerak, bazsalikom aprít, paradicsommal összekever, sóz, borsoz, olivaoljat rálötyköl. Franciakenyér felszeletel, olívaolajon megpirít, röptében fokhagymáz, paradicsom cucc rádob, az egészre lehet frissen löttyinteni még egy kis olivaolajat, csak mert na, de nem kell túlzásba esni. Nagyon finom, úgy érzem, nemsokára lesz ismétlés.

Nyamm.

Kurva élet – második kesergés

Remek, még ki sem hűlt a múltkori bejegyzés, máris eszébe jutott az életnek baszogatni.
Anno rendeltem a Raspberry Pi-hoz egy überpici kijelzőt olcsóért eBayről, hogy meglegyen a boldogságom. Ez tegnap érkezett meg, és szomorúan konstatáltam, hogy szó sincs Plug and Playről, neve meg nincs a kijelzőnek, nem kaptam hozzá semmit, és név híján a neten sincs infó. Írtam ház a kedves kínai eladónak (imádom, hogy tényleg irdatlan jófejek, ennek így kell működnie), hogy ugyan küldjön már valamit, amivel működésre bírhatom a cuccot. Küldött is egy linket, egy kínai felhőszolgáltatásra feltöltött előre konfigurált Raspbianhez.

Ma reggel ezzel baszakodtam, hogy menjen csak a letöltés, míg elmegyek iskolába. A vége az lett, hogy a letöltést elindítani nem sikerült, de legalább a villamost lekéstem. Remek. Emiatt már a vonatomat se értem el, a következő meg sokkal később jött volna, úgyhogy vettem egy jegyet a másik vonalra, ahova jár a sulibusz, faszán ki is találtam, hogy majd azzal időben beérek. Megvettem a jegyet, felnyaltam magam a vonatra, és leszálltam ott, ahol le kellett szállnom. És nem volt busz. Fantasztikusan megnövekedett a nyomás a fejemben, kénytelen voltam begyalogolni, mint az állatok.

Elkéstem.

Paradicsomos tészta

angelday posztolta ki ezt az ételt, és ahogy megláttam, éreztem, hogy ezt ki kell próbálnom. Nesze neked, Adrián!

Sok minden megváltozott, mióta kiteleportáltam Japánba. Többek között felismertem, hogy az egészséges táplálkozás nem az ördögtől való, jobban szeretem a zöldségeket-gyümölcsöket, mint a husikat, és az életem értelme a paradicsom és a bazsalikom. A japán ételből is megárt a sok, mostanság kifejezetten törekszem, hogy nyugatias, mediterrán élelmet szerezzek magamnak, és mivel nem vagyok egy köcsög (khm), valamint főzni is szeretek, csak éppen nagy gyakorlatom nincs még, amin nem hülye ötlet változtatni, inkább megcsinálom magam a dolgokat. Ha meg van olyan, amit mindenki megeszik, akkor legalább a fogadócsalád is örül.

Szóval úgy egy hete, mikor láttam a blogbejegyzést az említett paradicsomos tésztáról, szinte rögtön el is készítettem.
Érdemes megnézni a receptet, tényleg nem kell egy különösebb zseninek lenni az elkészítéséhez, és jó eséllyel alapból kéznél vannak a hozzávalók.

Konkrétan, hogy hogy csináltam, nem írnám le, elég csak megnézni a recept eredetijét. Annyi változtatás történt, hogy spagetti helyett penne tésztát használtam, és raktam bele egy kis tv paprikát is, ami ugyan nem kapható Japánban, de anyuka kapott helyi magyaroktól ajándékba egy keveset, és fogalmunk se volt, hogy mihez kéne kezdeni vele, úgyhogy elhasználtam egy keveset.

A végeredmény nekem nagyon bejött, az fix, hogy bruschettát is fogok csinálni a közeljövőben.

Kurva élet – első kesergés

Mióta kitaláltam, hogy milyen jó lesz magamnak, ha csinálok egy blogot gondolkozom azon, mi lenne az a téma, amivel kapcsolatban rendszeresen írhatnék akkor is, mikor más nemigen történik. Pláne, hogy felettébb elment a bejegyzéseim témája a személyes tartalmaktól… Szóval na, agyaltam, és villámként csapott belém a gondolat: Nyílvánvalóan halva született az ötlet, ha nem kezdettől fogva csakis önmagamat adom. És miben vagyok a legjobb? A kesergésben, önsajnálásban és a világ utálásában. Tökéletes, ez lesz az alap. Na most ez nem azt jelenti, hogy tabu a mosoly, meg az életem se olyan szar, mint hiszem, de alapvetően kellenek az ilyen bejegyzések is.

(tovább…)

Ultimate messenger: Telegram

Egy ideje túrtam az internetet olyan csevegőplatform iránt, ami megfelel a céljaimnak. Eddig a Skype mindig jelen volt, de az a p2p alapú üzenetkezelése miatt az nemigen alkalmas mobil eszközön való használatra. Ott az lenne a normális, hogy annak írunk, aki online, mert csak akkor kapja meg. Vagy akkor se… Számtalanszor nem kaptam értesítést üzenetekről iPhone-on, és ez kritikus volt. Emailezni nem akartam, mint az állatok.

Anno használtunk WhatsAppot, akkoriban még a Lumia 920-amon, végeredményben azt szerettem, viszont probléma volt, hogy csak telefonokon működik, tableten, számítógépen nem.

Mikor kijöttem Japánba, váltottunk LINE-ra. Ez itt egy nagyon nagy népszerűségnek örvendő cucc, van egy kis közösségi portálos beütése is. Ennek van windowsos és maces kliense is, ám azok esztétikai megjelenése és használhatósága is elmarad az elvárttól. Ezen kívül nagyon hasonlít az MSN-re a sok idegesítő csilivili hangulatjel (itt matrica) szempontjából, ami pedig gusztustalanabb, hogy ezekért fizetni kell. Na nem mintha én fizetnék értük, de látni sem akarom őket. Nekem szép letisztult üzenetek kellenek, a hangulatom kifejezésére pedig eddig is megfelelt a kettőspont és egy tetszőleges zárójel. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan az orrom alá tolja az ilyen-olyan kiegészítő appjuk reklámját, hogy milyen jó lesz nekem az, ha letöltöm. Kapják be.

Ekkortájt szereztem be a Raspberry Pi-t, ezért merült fel az igény szabványos, nyílt platformra, így azon is használható lenne. Tehát olyat kerestem, ami a létező minden eszközzel használható, ami kapcsolódik az internetre.

Ekkor eszembe jutott, hogy kevés szabványosabb megoldás van az IRC-nél. Csináltam saját szobát, hogy ott tudjak kommunikálni a barátaimmal, kerestem appot iPhone-ra, iPad-re, viszont háttérben futtatásra már nem volt lehetőség, így ez is kiesett.

Akkor ICQ. Ez már majdnem jó volt, ám fennált a probléma, hogy azon üzenetek fogadása kétséges, melyet a fogadó fél offline tartózkodása idején küldünk.

A képre kattintva eljuttok a honlapjukra.

A képre kattintva eljuttok a honlapjukra.

Épp készültem eret vágni, amikor az égből ereszkedett alá a megoldás: Telegram! Ez egy nagyon friss, ám annál ígéretesebb fejlesztés. Pavel Durov és bátyja, Nikolaj Durov álmodta meg a cuccot. Pavel a VKontakte alapítója, és nem a kapitalista hátsó indíttatásairól híresült el. A végeredmény egy nyílt API és kliensszoftver lett. Tökéletes, ez kellett nekem. Mivel bárki fejleszthetett bármire klienst, a kezdeti iOS és Android támogatás nagyon gyorsan kiegészült Windows Phone, Windows, OS X, Linux-szal is, és a legjobb, hogy ezt mind nem egy cég birtokolja és fejleszti, hanem a közösség. Így nincs szó fizetősségről, se reklámokról, cserében kapunk AES-256-os titkosítást (secret chat esetén, ilyenkor értelemszerűen kiesik a szinkronizáció eszközök között) önmegsemmisítő üzenetekkel együtt, az üzetek felhőbe való szinkronizálását, és szép felhasználói felületet.

Anno WhatsApp-klónként híresült el, ám mára minden tekintetben túltett rajta.

Böngészős, maces és windowsos kliens is elérhető többek között.

Böngészős, maces és windowsos kliens is elérhető többek között.

Egy ideje használjuk, az üzeneteimet mindenhol azonnal megkapom, gépen is nagyon kényelmes. Webböngészőből is működik, és minden bizonnyal a kis 700MHz-es Pi-omon is menni fog. Erről a későbbiekben beszámolok.

Anime Japánban, amikor én akarom

Mióta Japánban élek, foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan tudom fenntartani az önpusztító, animezabbantó életmódomat. Letölteni nem feltétlen szeretnék, nem mondom, hogy hatott rám az itteni megfélemlítés, hogy mennyire ellenőrzik az embert, de azt sem, hogy nem. Persze szeretek én veszélyesen élni. Amikor tölteni kellett valamit, akkor zárt, magyar forrásból tettem meg, animét meg streamelek. Node az IndaVideóra feltöltött videók nem a képminőségükről híresek, meg nem is a legfolyamatosabb 9000 km-re lévő szerverekről HD videót streamelni.

Szóval elkeztem alternatívát keresni, amit meg is találtam a Crunchyroll személyében. Ugyan kerestem olyat, ahol nem csúnyítják az összképet felirattal, és hiába van opció, hogy japán tartalmat keressen, csak odapofátlankodik az angol felirat. (Más nyelven is vannak, magyarul nem.) Viszont ennél nagyobb gond nincs.
A Crunchyroll az animék és mangák Netflixe, és alapvetően ingyenesen elérhetőek a tartalmak, viszont a prémium fiókok eladásából tartják fent magukat. Prémium szolgáltatás a reklámok hiánya, és hogy az itteni vetítés után egy órával már elérhetőek a részek.

Lényeg, hogy amikor próbáltam, kb. 2 anime volt fent, regisztráltam, akkor is. Gondoltam, hogy csak a prémiumot akarják rámsózni, úgyhogy hagytam a fenébe az egészet. Ám kaptam tőlük finom spamet, hogy 30 napig ingyért tudnám használni a prémiumot. Természetesen nem hülyék, elindul az előfizetés, ha nem mondom le, leszopják a pénzemet, csakúgy, mint a Spofityék. Lesz, ami lesz alapon megcsináltam a prémium fiókot, aztán utána konstatáltam, hogy lokáció alapján van ilyen módon lekorlátozva a Japánból elérhető tartalom, tehát továbbra is csak két darab animét mutatott az egyébként natív iOS-es alkalmazásuk.

Na akkor VPN kell nekem! Lobogó hajjal vágtam neki keresni olyan szolgáltatót, ami működik is, és nem lehúzni akar, valamint normálisan használható iOS-en is. Aki nem tudná, hogy mi a VPN, annak összefoglalom röviden. Alapból, ha megnézünk egy weboldalt, többé-kevésbé közvetlenül kommunikál a számítógép a weboldal szervereivel. Tehát ha YouTube-on egy olyan videót néznénk, ami az adott területen le van tiltva, akkor mivel a weboldal le tudja csekkolni a gép tartózkodási helyét, meg tudja állapítani, hogy elérhetővé tegye-e a tartalmat, vagy sem. Esetemben a Cruchyroll így szivat engem. Ha VPN-t használ az ember, akkor a számítógép egy másik számítógépnek küldi el az adatokat, és az továbbítja a weboldalnak, valamint az visszafelé is így megy. A szép benne, hogy a weboldal a közbetítő gép adatait látja, és ha ez a gép történetesen nem ott van, mint ahol a felhasználó a saját gépével – márpedig ha egy helyen lennének, nem sok értelme lenne az egésznek -, akkor elérheti a számára eredetileg letiltott tartalmakat. Ezen kívül titkosításra is remek. A helyi hatóságok sem azt látják, hogy milyen weboldalakkal kommunikál a számítógép, hanem hogy végig egyetlen számítógépnek küld adatokat, és fogad tőle. Ami hátrányként hozható fel, hogy a jól használható szolgáltatások szinte kivétel nélkül fizetősek, ami érthető, az üzemeltetők nyílván nem jófejségből csinálják, amit csinálnak.

Végül eljutottam a Private Tunnel nevű VPN-szolgáltatóhoz, aminél érdekesség, illetve egyben előny és hátrány, hogy feltöltéses alapú, nem előfizetéses. Ha regisztrál az ember, kap 100MB-ot, az bőven elég letesztelni, hogy nem kamu a cucc. Ha mást meghív az ember, 200MB-ot kap, és ha az a másik ember költ is, akkor 10GB-ot kap az, aki meghívta.

Kicsit kevesebb, mint 5000 forintért töltöttem fel 100GB-tal a fiókomat, és ez a 100GB addig lesz felhasználható, míg el nem fogy. Innentől kezdve nincs szükség tovább költeni rá. Ha valaki gyakran utazik Kínába például, de kevés adatforgalmat generál ott, az évekig elvan ebből a pár ezer forintból, és nem kell mindig előfizetnie, majd lemondania a szolgáltatást. Amikor anno Kínából Facebookoztam, akkor is VPN-t használtam.

Ez a kép fogadott, miután amerikai VPN-szerverre csatlakozva indítottam a Cruchyrollt.

Ez a kép fogadott, miután amerikai VPN-szerverre csatlakozva indítottam a Cruchyrollt.

Fel is avattam a cuccokat, kapásból megnéztem a Fairy Tail legújabb két részét HD-ben kényelmesen az iPhone-omról anélkül, hogy fel kellett volna túrnom érte az internetet.

Mazochizmus a boldog élet titka – kísérlet 700MHz-en

Majdnem minden ember a szoftverhez választ hardvert, és ezt természetesnek érezzük, miközben a szoftverek sorra erősebb hardvert kívánnak, mi meg mint a birkák, cserélünk. Próbáljuk meg a másik oldalról nézni a dolgokat: mi lenne, ha adott lenne a gép, és ahhoz választanánk szoftvert?

Rendeltem magamnak egy Raspberry Pi B+ “miniszámítógépet”, egyrészt mert hajthatatlan vágyat éreztem, másrészt mert szent célként tűztem ki magam elé a személyiségem fejlesztését. És ettől leszek jobb ember. Egy új számítógéptől. Bizony.

Raspberry Pi B+

Azt mindenesetre tudni érdemes, hogy ez egy bankkártya méretű kütyü, ami tulajdonképpen jó kézben bármire képes. Én annyira nem vagyok jó kéz, de majd meglátjuk. Átszámítva 8100 forint volt maga az alaplap, ehhez rendeltem egy 64GB-os microSDXC kártyát, USB-s Wifi adaptert, burkolatot, miegymást, lényeg, hogy nem egy drága dolog. A legjobb az egészben a méretén kívül: kb. annyit fogyaszt, mint egy villanykörte és mozgó alkatrészek hiányában hangja sincs.

Ami az én szempontomból lényeges, hogy egy alapjáraton 700MHz-en üzemelő egymagos ARM procogó és 512MB RAM párosból kell kihoznom valami használható felhasználói élményt. 1080p-s (FullHD-s) videók lejátszására fel van készítve, így ezzel nem lesz gond, ám nem arra találták ki, hogy valami állat ezt elsődleges számítógépnek használja. Mert márpedig én ilyen állat vagyok. angelday kavart némi visszhangot, mikor kijelentette, hogy kisebb tárhelyű telefonra váltás neki előrelépés, mivel olyan keretek közé szorítja magát, ahol nem tudja folytatni a telefont szeméttel teletöltő életmódját. Szerintem ez egy abszolút jó gondolat. És miért is ne lehetne továbbgondolni? Itt élünk a gigahertzek világában, holott kicsit más gondolkodással – úgy érzem – simán lehetne boldog életet élni akár 700 megahertz-cel is.

A cél egy minden vágyat kielégítő, a felhasználót tejben-vajban fürösztő rendszer összerakása, természetesen ismét Arch Linux alapokon. Valamilyen nagyon kis erőforrást igénylő ablakkezelőt fogok használni, anno például az OpenBox-szal fölöttébb közeli baráti viszont ápoltam. Tehát jönni fognak beszámolók internetböngésző, levelező, csevegőszoftver, filmnézés és egyéb témákban, akár tutorial jelleggel, hátha nem egyedül vagyok öngyötrő. Emellett másodlagos cél, hogy retro játékkonzol legyen a masinából, ezt régi játékkonzolok emulátoraival fogom megoldani, és ezzel várhatóan a játékok iráni igényem is hatványozottan ki lesz elégítve. Rendeltem is két darab joystickes “Playstation” kontrollert, két “Super Nintendo” kontrollert, és egy “Nintendo 64” kontrollert. A konzolok nevét azért raktam idézőjelbe, mert természetesen nem eredeti kontrollerekről van szó, hanem USB-csatlakozós másolatokról, amiket könnyedén fogok tudni használni az emulátorokkal.

Szóval a lényeg, hogy egy – véleményem szerint – egészen érdekes kísérletnek nézünk elébe. Várhatóan egy héten belül megjön minden fontosabb alkatrész, úgyhogy már alig várom, hogy belecsaphassak a lecsóba.

Kíváncsi vagyok, mennyire leszek idegbeteg.